A legutóbbi részben ecseteltem, hogy mennyire klassz érzés volt visszatérni ide. Viszont volt bennem egy kis para is az előrejelzett eső miatt. Ázunk vagy nem ázunk? Végül úgy esett, hogy fent mégiscsak szeretnek minket, így szombat után vasárnap sem áztunk el, de csak az íze kedvéért azért egy laza harminc perces esőt csak kaptunk a végére. Hiába na azok az esős hangulatú képek és textúrák azért kellettek ide, mint cseresznye a torta tetejére. De ha nagyon szentimentális akarok lenni, akkor egyszerűen csak eltört a végére a mécses.
Ahogy lassan elcsendesedett a stadion végére, tettem még egy körsétát mielőtt én is kimentem volna a kapun idén utoljára. Elégedettséggel, és örömmel a hátam mögött, mert visszajöttem úgy ahogy terveztem, és tettem a dolgomat pont úgy ahogy akartam. Ennél pedig nem kell több. A következő alkalomig.
Last time I talked about how great feeling was to be back here. But also I had a little worry due too the weather. The forecast wasn’t really clear the hole week, if it’ll rain or not. Would be heavy all weekend or not? Are we gonna get soaked or not? In the end it turned out that we are truly been loved by the ones above. We received a light thriteen minute splash at the end just for the taste. Vainly those rainy moody shoots and textures were needed here, let’s be honest. The final touch, just like the cherry on top of the cake. But, if I have to be sentimental I would say the lampion broke at the end.
As the stadium started to get more and more quiet at the end, I took a walk round it, before I left for the final time at the front gate. With the satisfaction and happiness in my chest, that I got the chance to be back as the way I planned, and did what I suppose to do the way as it menat to be. And there’s no need for more. Until next time.
© Balázs Kinga Photography – all rights reserved