Az idei autós egyáltalán nem úgy kezdődött, mint ahogy azt bárki is gondolta volna. Nekem különösen kedves évnek indult az idei. Nagy tervek és uticéljaim voltak, ráadásul a felszerelésemet is sikerült fejlesztenem full frame szintre. Aztán jött a covid, a tervek mentek a kukába, a gép maradt a szekrényben, én meg a négy fal között. Nem maradt más, mint a türelem és várakozás. Aztán végre eljött a meleg idő, és a vele érkező ígéret, hogy végre kicsit felszusszanhatunk.
Ennyi tétlen hónap után, újra kivenni a kocsit a garázsból, betenni hátra a kamera táskát majd elvezetni valahova, hogy újra azt csináljam ami a legjobban hiányzott, leírhatatlan öröm volt. Kicsit éreztem azért hogy be vagyok még rozsdásodva, de menni kell tovább.
This season didn’t began like everyone has ever planned. For me, this year was suppose to be very dear. I had plans and destinations in my head, also finally I managed to upgrade the equipement to full frame. Than covid came, the plans went to the trash, the new gear remained in the closet, and me in my little apartment. There wasn’t anything to do, than wait and be patient. Than finally as the weather started to get better, we finally got a chance to take a break.
After these idle months behind me, taking out the car from the garage, put my camera bag in the back and drive somewhere, to do my thing the most missed thing was simply a blessing. Sure those idle weeks did their effect on me. Felt a little rusted, but have to keep going forward.
© Balázs Kinga Photography – all rights reserved